„Most komolyan megint/még mindig ez a divat?” Krétafal, feliratos párna és társaik, soha ne gyertek vissza!

„Most komolyan megint/még mindig ez a divat?” Krétafal, feliratos párna és társaik, soha ne gyertek vissza!

„Most komolyan megint/még mindig ez a divat?” Krétafal, feliratos párna és társaik, soha ne gyertek vissza!

Aki már elég ideje él, újra meg újra szembesülhet vele, hogy még a legkreatívabb tervezők is merítenek a korábbi divatirányzatokból. Arra persze figyelnek, hogy a fiataloknak (tehát a divatra legfogékonyabb vásárlóközönségnek) ne legyenek tényleges emlékei róla. Így lesem például én, a nyolcvanas évek szülötte szent borzadállyal a répanadrágokat, ormótlan neonszínű kabátokat és patacipőket, melyek újra hódítanak a huszonévesek körében, amit nem lehet mással indokolni, minthogy ez számukra újdonság. Ugyanez a helyzet a lakberendezési trendekkel is: nem mindet érdemes vakon követni, vagy azért, mert utánérzésként, epigonként egyszerűen nem működnek, vagy mert annak ellenére akarják őket letolni a torkunkon, hogy egyszer már csúnyán leszerepeltek. És persze akadnak olyan újszülött trendek is, melyeket a saját bőrünkön kellett letesztelni – reméljük, legalább az utókor hálás lesz érte.

A lakberendezési divat éppúgy szociális mechanizmus, mint a ruhadivat: sikerrel kombinálja a szabadság és a kötöttség ellentétes tendenciáit, hiszen bár kötöttséget jelent a divatos tárgyak használata, az adott pillanatban mégis több szabadságot adnak, mint a korábbi stílusok vagy az adott társadalmi norma szerinti berendezési tárgyak. És mindenki erre vágyik: hogy otthon olyan szabadon éljen, ahogy kint a világban nem lehetséges. Így aztán nagyon fontos megérteni, mit és miért akarnak ránk sózni a gyártók, tervezők, mi és miért lesz trend, hogy aztán nyugodtan elengedjünk maguk mellett az adott divathullámot – hiszen ez a mi szabadságunk igazi fokmérője. Szubjektív gyűjtés következik, én ezeknek a trendeknek nem dőlök be (többet).

FELIRATOS TÁRGYAK

Őszintén nem értem, miért jó az, ha egy párnán a home felirat szerepel – nem lenne tényleg otthonosabb egy szép szín vagy klassz minta rajta? Miért tesszük ki a falra a live, laugh, love feliratot, ha pont ezek a dolgok viszonylag ritkán mennek parancsszóra? Nem gondolkodtatna el és szórakoztatna jobban egy ütős fotó vagy festmény, mint ez az ürességtől kongó, erőtlen felszólítás a tartalmas életre? És miért kerül a gyerek neve a kiságy fölé a falra, ha jó esetben azért emlékeztető nélkül is az eszünkbe jut? Rossz napok mindig lesznek, és bocsánatos bűn, ha a kutyáé előbb ugrik be, szóval jó lenne túllépni ezen a trenden. Arról nem is beszélve, hogy a gyereket is jobban fejleszti, ha mondjuk egy szép kép függ az ágyacskája felett.

Az ún. inspirációs idézetek engem legtöbbször semmi másra nem inspirálnak, minthogy kiradírozzam őket. Minden szempontból jobb választás lehet pl. egy magyar tervező párnája, a képen a LaMoppe egyik darabja látható. Kép forrása itt és itt.

KRÉTAFAL

Röviden: aki jót akar magának, nem csinál ilyet. Ez egy olyan csapda, amibe önként és dalolva sétáltam bele a tízes évek elején, és egyetlen mentségem, hogy csak magamon kísérletezem. Az ún. chalkboard-falat – melyből rögtön kettőt is készítettem, a gyerekszobába és a konyhába – uszkve két hét alatt bántam meg nagyon, egyrészt mert rettenetesen idő- és munkaigényes szépen letakarítani (nekem tapétás és festékes is van, egyformán hálátlanok), de muszáj, mert maszatosan-foltosan tényleg semmit nem tesz hozzá a lakás szépségéhez. Ráadásul illene újra és újra feliratokkal díszíteni, de azokat ki kell találni, meg kell tervezni, esetleg még sablont is kell nyomtatni-vágni hozzájuk, és csak aztán jön a rajzolás maga, ami szintén nem két perc. Bár annyi józan eszem volt, hogy a Pinterest-képeken látható (szerintem valójában nem is létező) aranyanyákkal ellentétben nem a bevásárlólistát vagy a napi menüt terveztem minden hajnalban, a még alvó család mellett felírni rájuk, de nagyobb időintervallumban sem találtam meg soha azt a néhány órát, amit ne tudtam volna valami sokkal értelmesebb tevékenységgel tölteni. A gyerekek pedig, bár addig minden krétafalat kitörő örömmel fogadtak, a sajátjukat messzire elkerülték, persze ha én néha rászántam magam, hogy a konyhában alkossak, rögtön hozták a kis krétáikat, hogy „segítsenek”… A falakra kép való, nem irkafirka. Soha többet krétafalat.

Bal oldalon a krétafalak realitása: maszatos, foltos tábla, néhány kósza gyerekrajz, és egy hasznos emlékeztető anyának/apának arról, hogy milyen szobában van épp, és hogy is hívják a benne játszó gyereket. Ennek a konyhának a tulajdonosa legalább figyelmezteti magát a rendszeres folyadékbevitel fontosságára, de egy falra írt bevásárlólistával mégis mit lehet kezdeni? Kép forrása itt és itt.

MŰSZŐRME BÁRMI

Nászajándékba kaptunk az egyik rokontól egy igazi báránybőr szőnyeget, nagyon szép és puha volt – viszont az erőteljes szagát még évek múltán is lehetett érezni. Nem tartott ugyan örökké, de a szaggal együtt sajnos a formája, selymessége is elillant. Nem állítanám, hogy önként vennék ilyet, hacsak nem egy vidéki házba, rusztikus szállásra, ahol tényleg van létjogosultsága. A műanyag verziót meg minek? Ahogy a shaggy szőnyegeket, ezeket sem túl egyszerű tisztán tartani, és csak egy újabb darab poliészter kerül velük a lakásba. A szőr egyébként a hetvenes-nyolcvanas évek trendje volt, biztosan sokan emlékeznek arra, hogy akár még a vécédeszkára is ilyen borítás került, ugyanis akkora biztonságérzetet adott az embereknek a számos frissen felfedezett antibiotikum, hogy teljesen háttérbe szorult a könnyű tisztíthatóság szempontja. Fogjuk a koronavírusra, vagy felőlem bármire, de ennek a trendnek már kicsengettek.

Tényleg annyira jó érzés volna poliészterbe ülni? Jobb oldalon igazi szőr, értelmezhető helyen. Kép forrása itt és itt.

VALÓDI ÉS MŰ TAXIDERMIA

Hacsak nem egy vidéki kastély vagy vadászház a helyszín, felejtős ez a divat is. Preparált állatokra nem reprezentatív felmérésem szerint ugyan kevesen vágynak, de a másik megoldás, tehát a porcelánból, papírból vagy plüssből készült trófeák még mindig népszerűek. Elképzelni sem tudom, mi lehetett annak a gyártónak a fejében, aki elsőként rukkolt elő ilyesmivel, de hatalmas pofont kevert le a jó ízlésnek, és az egész egy rossz viccnek tűnik az állatok, az állatvédők és vélhetően a vadásztársadalom szemszögéből is. A témának az elmúlt nagyjól 15 évben számos olyan erőteljes, művészi megfogalmazása született (Damien Hirst, Maurizio Cattelan, Ghyslain Bertholon stb.), hogy szerintem aki csak egyszer is lát ilyet, át fogja értelmezni a trófeákhoz való viszonyát.

A gyártók szerint nemcsak gyerekszobába, hanem nappaliba is bátran betehetjük az ilyen trófeákat. Jobb oldalon Ghyslaine Bertholon műve, na ez a bátor. Képek forrása itt és itt.

IPARI STÍLUS NYAKLÓ NÉLKÜL

Nagyon menő ez a loft-trend, kár, hogy nálunk már giccs formájában jött világra, egyszerűen azért, mert nagyon kevesen vállalják be, hogy tényleg egy lepukkant, elhagyatott gyártelep egyik épületében rendezzék be az otthonukat, és küszködjenek a fűtésével, műszaki felújításával. Egy 19. századi francia művész, egy a negyvenes években alkotó bostoni festő vagy a hetvenes évek illegális New York-i házfoglalói valószínűleg nem hinnének a szemüknek, ha egy mai magyar „loftot” mutatnánk nekik. Ezek alatt ugyanis elsősorban újépítésűeket kell érteni, és semmi közük a lofthoz a nagy belmagasságon kívül, amit többnyire csak Tesco gazdaságos kiszerelésben, a nappalira korlátozva alakítottak ki, míg a galériába helyezett hálókban sokszor elégnek ítélték a kb. 240 cm-es belmagasságot. A bútorok, kiegészítők viszont a maguk nyers, indusztriális valóságában kerültek ki a piacra és váltak annyira népszerűvé, hogy családi házaktól a paneleken át a polgári bérházakig bárhol felbukkannak. Szó nincs arról, hogy ne vegyünk ilyen jellegű darabokat, például akár lakótelepen is remekül mutathat néhány, ha mondjuk a lakás egyik falát szépen visszabontjuk a betonpanelig, tehát valamilyen kontextusba helyezzük az adott tárgyat. De egy teljes belső teret nem érdemes erre a tematikára bazírozni úgy, hogy a helyszín nem autentikus.

Ha nincs a belmagasság és nagy ablakfelületek, nagyon elcsúszhatnak az arányok, lásd pl. az üveg tolóajtót a kép bal oldalán. Igazi loft hangulatot nem lehet bárhol létrehozni, ebben a New York-i régi épületben persze sikerült. Képek forrása itt és itt.

RUSZTIKUS ROMANTIKA „CSAKAZÉRTIS”

A fenti történet, csak másik stílussal. A rusztikus, vintage, shabby chic bútorok nem véletlenül népszerűek: barátságosak, olcsóbb vagy örökölt régi darabokból is megoldhatjuk egy kis krétafesték és kreativitás segítségével, és sokféle, elérhető árú kiegészítőt vásárolhatunk hozzá. A hangsúly megint a mennyiségen és a megfelelő helyszínen van: nagyon furán tud mutatni egy rózsás-csipketerítős, antikolt festéssel borított lakás a betonrengetegben. Aki ilyesmire vágyik és őszintén végiggondolja, honnan ered ez a késztetése, lehetőségei függvényében előbb-utóbb legalább az agglomerációig ki fog költözni.  

Bal oldalon egy városi, újabb építésű családi ház, jobb oldalon meg az igazi romantika. A régi cottage maga adja a hangulatot, gyakorlatilag nincs szükség ahhoz bútorokra, kiegészítőkre, hogy érezzük a stílust. Képek forrása itt és itt.

FA, FA, FA

A XIX. századig a belső terek fával borítása szigetelési szempontból volt fontos, és aki valamit is adott magára, még a fürdőszobát is lepanelezte, padlótól plafonig. Érthetetlen, hogy a nyolcvanas évek lambéria-trendjével miért büntettek minket, de legalább mindenki retinájába bevésődött, hogy a falak fával borításánál nagyon kell figyelni arra, hova és milyen stílusban alkalmazzuk. Ráadásul a rönkházakat leszámítva teljesen agyoncsap egy életteret, ha tokától bokáig minden fa, és nincs az a tervező, aki szépen össze tudna hozni két-háromnál több árnyalatot. Mivel a költséghatékonyság miatt sokszor a bútorok és/vagy a padló is laminált, komplett lakások válnak egy belülről műanyaggal kibélelt dobozzá. A természetes anyagok használata nagyon jó dolog, csakhogy létezik a fán kívül más is: kombináljuk kővel, fémmel vagy üveggel, és élni kezd tőlük a helyiség.

A baloldali tér pl. más színű konyhával jobban mutatna, nem sikerült szépen összehozni a különböző árnyalatú fákat. A jobb oldali képen patikamérleggel készült tökéletes faárnyalat-párosítások. Képek forrása itt és itt.

KŐ, KŐ, KŐ

Ugyanaz a probléma, csak az anyag más.  Az ókori Mediterráneumban egészségügyi szempontból nagyon jó szolgálatot tettek a lekövezett, tisztítható belső terek, és a huszadik században is a spanyolnátha-, illetve a TBC-járvány nyomán terjedtek el a szanatóriumi tisztaságot sugárzó falfelületek, mosható csempék. Az egykor takaríthatatlan burkolatokkal készült fürdőszobák és konyhák szinte laboratóriumi jelleget nyertek. A kövezés túlburjánzását viszont még a higiénia sem indokolja, ráadásul manapság már nem is feltétlenül valódi kövekkel, hanem kompozitokkal burkolnak olyan helyiségeket, melyeket ugyan nem mauzóleumnak szánnak, mégis úgy néznek ki.   

Mauzóleum vs. kellemes árnyalatú, pont jól adagolt mennyiségű kövek más természetes anyagokkal vegyítve. Képek forrása itt és itt.

SZÍNEK MELLŐZÉSE

Még mindig hatalmas divat és sokak álma a bézs színekre komponált enteriőr, vagy másik változatban a szürke árnyalatainak variálása, túltolása. Ahogy a nyolcvanas években a kül- és beltéren használt sötétbarnát megunta és azóta is a pokolba kívánja a nép (harminc éve nagyjából semmit nem gyártanak vagy terveznek ebben az árnyalatban), úgy fog leesni a szemekről egy szép napon a „szürkehályog”. Megint csak nem arról van szó, hogy ne használjuk ezeket a színeket: nagyon elegáns lehet egy neutrális enteriőr (jellemzően azért feketével súlyozzák), és kevés hasznosabb szín létezik a szürkénél mondjuk egy kanapé esetében. De ne hangoljunk mindent ezekre az árnyalatokra, se nem barátságos, se nem időtálló.

Bal oldalon egy depresszív megoldás, jobb oldalon egy kifinomult gyártói elképzelés a Poliformtól. Képek forrása itt és itt.

NEON

A színválasztás, főleg az erőteljes színeké, nagyon bonyolult kérdés, megér egy külön posztot. Itt elsősorban a neonszínek használatát emelném ki, ami a nyolcvanasévek-mánia miatt most újra nagyon trendi, de csak azoknak ajánlom, akik nemcsak őstehetségek a színkomponálásban, hanem tényleg együtt is tudnak élni ezekkel az árnyalatokkal. Szavak helyett beszéljenek a képek, íme egy rossz és egy jó példa a neon alkalmazására.  A trend másik, és sajnos jó régóta velünk élő változata a neonszínekre váltó világítás, mely a legbarátságosabb otthont is képes egy csapásra ócska lebujjá változtatni.

A bal oldali képen gyakorlatilag minden félrement, ami félremehetett: arányok, színek, formák… A jobb oldalin a neonszínek kreatív, jópofa alkalmazása látható – és talán az is kivehető, hogy azért ez nem mindenkinek való. Képek forrása itt és itt.

A kiemelt kép Sebastian ErraZuriz alkotása.

Facebook Comments