Gyerekszoba kis büdzséből? Saját magunkon teszteltük a lehetőségeket

Gyerekszoba kis büdzséből? Saját magunkon teszteltük a lehetőségeket

Gyerekszoba kis büdzséből? Saját magunkon teszteltük a lehetőségeket

Egyikünk albérletben, másikunk örökölt bútorok fogságában próbálta kihozni a helyzetből, amit lehetett. De a gyerekek köszönik, jól vannak.

Izgalmas téma a gyerekszobáé, mert ha valami, ez néhány évente (érzésre: hetente) muszáj, hogy megváltozzon. Ahogy nő, fejlődik a gyerek, úgy lesz szükség bútorcserékre; pelenkázó helyett rajzasztal, rácsos ágy helyett baldachinos hercegnőkuckó kell, és naná, hogy a ruhásszekrény is kicsi már, meg persze a játékai sem férnek el! Emiatt aztán többször is előfordulnak olyan átmeneti időszakok, amik fölött úgy hunyunk szemet, mint amikor szezon közepén vesszük észre, hogy kicsit rövid már a tavaszi kabát ujja: az “erre a pár hétre még jó lesz, nem veszek újat”-jegyében próbáljuk elkerülni az elkerülhetetlent, azaz a gyerekszobafelújítást. Akasztják a hóhért-rovatunk első része következik, íme a saját gyerekeink szobái: az egyik épp most lett nagyon praktikusan kitalálva, a másik viszont ebben a bizonyos átmeneti időszakban toporog úgy legalább egy éve.

Nézzük be először Annáékhoz! A kiindulási pont az, hogy albérletben laknak, tehát elég sok bútor már adott volt, a lakásnak pedig egy hálószobája van, ott alszik a kétévesük is. Kettőnk közül Anna az elkötelezett minimalista, szóval neki alapvetés, hogy minden a lehető legvisszafogottabb, legpraktikusabb.

„Nem szerettem volna, ha elöntenek minket a játékok, mivel kicsi a lakás. A gyerekszobákra általában jellemző mintákat pedig már csak azért is kizártam, mert velünk egy szobában van a gyerek, és a felnőttek életterébe nem vihető be mondjuk egy autós tapéta.” Azért az ágy fölé elfért néhány állatfigurás kép.

A hálóban volt egy Ikeás polc, arra Annáék vettek két ajtót, oda pont befér a gyerek összes ruhácskája. Az alsó szürke kosarakban játékokat tartanak. A pelenkázót is egyszerűen oldotta meg, egy meglévő komód tetején alakította ki. “Nem lehet azzal vádolni, hogy mindenért kapásból az Ikeába rohannék, de most nagyon jól jött, hogy ezek a bútorok ilyen jól variálhatók” mondja Anna.

És ha már Ikea, illetve variálhatóság: a nem szoptatós fotelnek szánt, de ebbéli minőségében hatalmas karriert befutó Poäng fotel mellé később bekerült a gyerekverzió is. “Kellett a gyereknek is egy olvasófotel, és így legalább nem került egymás mellé kétféle.”

Végül íme a többfunkciós nappali, ahol mindenkinek van munkasarka: a felnőttek a nagy asztalnál ütik a klaviatúrát, a gyerek a dohányzóasztalnál alkot. Ezt Anna egyedileg gyártatta, mert így “stabil, az átlagosnál magasabb, hogy mellé tudjon ülni a gyerek, és még a széket is betolhatom alá.” Naná, hogy Eames-széke (koppintása) van a büdös kölkének!

Akkor most gyerünk hozzánk! Nálunk van külön (de közös) szobája a két gyereknek, és ők kapták a legnagyobbat (28 nm), illetve legnaposabbat az egész lakásból, merthogy szerintem a tér és a fény a két legnagyobb luxus, amit egy városban biztosítani lehet. Eleinte két külön ágyuk volt, de engedtem a nyomásnak, és lett egy emeletes. A kép néhány éve készült, akkor, amikor már kivettük a kicsi rácsos ágyát alulról, de az asztalos még nem rakta be az alsó ágyat. (De hol aludt addig az a szerencsétlen? A kutya sem emlékszik már rá. Szerk.megj.: közben szólt a traumatizált gyerek, hogy bizony matracon aludt egy ideig.)

Fotó: SchFoto

Most, hogy így elnézem ezt a képet, leesett, hogy innen gyakorlatilag már semmivel sem vagyok kibékülve. Az emeletes ágyat nehéz ágyazni, utálom, hogy nem tudok rendesen jóéjtpuszit adni a felül alvónak, és ha beteg, külön logisztika lenne az ápolás, de mindegy, úgyis velem alszik ilyenkor. A krétafalat ugyebár nagyon megbántam, a shaggy szőnyeget ajándékba kaptuk, de gyanakszom, hogy részben ez a felelős a fiam allergiájáért, mert olyan nehezen takarítható. Az ágy alatti falvédőt imádom egyedül a mai napig, ezt úgy varrattam játszószőnyegnek Lesznai Anna egyik meseillusztrációjából, hogy később le lehessen csatolni róla a játékokat tartó rudakat. A babzsákfotelt szintén ajándékba kaptuk, a legjobb meseolvasós ülőalkalmatosság, csaknem egy évtizede nyűvöm.

A játékokat és ruhákat sokáig ezekben a gondosan felcímkézett, kihúzható műanyag dobozokban tartottuk (van egyáltalán szülő, akinek nem volt meg ez az Ikeás szekrénysor és/vagy a Poäng fotel?:), de aztán kinőttük őket. És pont ekkor jött a hír egy rokontól, hogy ha nekem nem kell, megy a kukába a midcentury csehszlovák bútoripar büszkesége, mai napig menő slágerterméke, egy komplett Tatra ebédlőgarnitúra. Remélem mindenki megérti, hogy ezt nem hagyhattam annyiban…

…és mivel máshová nem fért, szépen a gyerekszobában landolt az egész. Gyerekkoromban kedvenc nagynénémék már csak a szekrénysort használták, az asztal és a székek a padláson teljesítettek szolgálatot, nevezetesen tartották a Lenin-összest, ami ugye nem kis feladat. A polcokon a Világirodalom remekei helyett most mesekönyvek, a vitrinben konyak helyett kisautók sorakoznak, a kétajtós szekrény pedig rengeteg játékot elnyel. De mivel múlt héten a fiam finoman jelezte, hogy szerinte nem illik a Tatra barnája a fenyőszínű ágyukhoz (kellett nekem ennyi energiát feccölni a vizuális nevelésükbe!), valószínűleg nem sokáig húzhatom a gyerekszoba komplett áttervezését. Budapest legkritikusabb kis megrendelői már hegyezik a javítószínest.

Kiemelt kép forrása: Designrulz

Facebook Comments