A lakberendezésben is van kotlás, és most elárulom, hogy csinálja egy szakember

A lakberendezésben is van kotlás, és most elárulom, hogy csinálja egy szakember

A lakberendezésben is van kotlás, és most elárulom, hogy csinálja egy szakember

Mindjárt kezdődik a suli, a kicsi is iskolás lesz, tehát dupla annyi cuccot kell beszerezni, bekötni, feliratozni, közben három hónapnyi életünket felszámolni a Balatonon, téliesíteni a lakókocsit, és persze mindenekelőtt teljesíteni a szoros vállalási határidőket az ügyfelek felé, de nekem nincs más bajom, mint kifesteni a 120 négyzetméteres lakásunkat. Egy nap alatt, egyedül. Hogy közben csomó más javítanivalót is felfedezzek, amiket ha nem orvoslok azonnal, nyomban, de rögtön, akkor képtelen leszek visszaköltözni Budapestre! Ugye, ti megértetek?

Amikor néhány napja szöget ütött a fejembe, hogy ki kellene festeni az előszobát, mielőtt visszaköltözünk a kempingből, ahol a nyarat töltöttük (és ami a társadalmi elidegenés elleni küzdelem és a klasszikus falusi gyerekkor pótlásának végső, de hatásosságához képest viszonylag kevéssé elterjedt, mondhatni titkos fegyvere), egyúttal azt is realizáltam, hogy most azonnal meg kell ejtenem, mert jövő héten a rengeteg projekt és a sulikezdés mellett már nem lesz rá időm. A férjem egy gyors pillantással rutinosan felmérte a helyzetet („már megint kotlassz”), majd igyekezett minél nagyobb távolságot iktatni kettőnk közé – sikerült is neki egy egészséges 117 km-t tartani.

Tehát gyorsan fel Budapestre, el a festékboltba diszperzitért és tiszta festőhengerért, majd indulhatott a munka. Aminek aztán egyáltalán nem akaródzott vége szakadni. Mert miután az előszoba hívogató fehér színt öltött, nyomasztani kezdtek a vele egy légtérben lévő konyhafalak is. Gyorsan azokon is végigszaladtam, itt szerencsére csak három fehér szakasz van, a többi bútorozott vagy színes. Innen aztán a folyosóra érkeztem, és döbbenettel vegyes elismeréssel konstatáltam, hogy a fiam a falon látható cipőnyomok és csokis kézlenyomatok tanúsága szerint már egész magasra fel tudja tornázni magát a keskeny folyosón úgy, hogy végtagjait a két fal közé kifeszítve lépeget – kábé a plafonig.

Mikor itt is végeztem, végre indultam a fürdőbe kezet mosni, felkapcsoltam a lámpát, és rájöttem, hogy a villanykapcsolók körül is körbe kellene festenem a falat. De akkor már persze minden szobában, nem csak a fürdőben, úgysem hagyna nyugodni éjszaka, hogy félmunkát végeztem. Amikor a gyerekszobába tévedtem, a gyönyörűen besütő nap rávilágított, hogy sokkal lepukkantabb, mint amire emlékeztem. Szerencsére itt nincs sok üres fehér fal, a legnagyobb színes, a többi előtt magas bútorok állnak, szóval ennek is nekiestem. És ha már ott jártam, a gyerekeim viszont jó messze voltak (117 km ugye), pihenésképpen szelektáltam is egy sort, hiszen három hónap távlatából úgysem emlékeznek majd a játékaik, könyveik felére. Ezek mennek a rokongyerekeknek, ezek a kukába, ezekről egy gyors fotó, majd email egy vidéki nemzetiségi ovinak, köszönik, kérik. Dobozolás, három kör a pincébe, nehogy a gyerekek visszakönyörögjék a játékokat a kamrából.

Egy idő után már nagyon szerettem volna megálljt parancsolni magamnak, de tudtam, hogy úgysem sikerülne. Így aztán hallgattam, és engedtem, hogy fessek. A hálószobát, a nappalit és végül a dolgozószobát is. A 120 négyzetméteres, 7 nagyobb helyiségből álló ingatlanban szobánként átlagosan két falat pingáltam ki, ami pontos és szakmailag megalapozott számításaim szerint négyzetméterben éppen tízszer annyi, mint amire egy normális ember normális körülmények között vállalkozna.

Végül lerogytam a kanapéra egy kávéval, és ahogy ott ücsörögtem, feltűnt, hogy a friss fehér falak mellett az állítólag fehér függönyök színe nem az igazi – nem csoda, egy évszakot állt lakatlanul az ingatlan. Vettem egy nagy levegőt, előástam a majdnem 4 méteres belmagassághoz kalibrált, mérnöki PhD-tudással összeszerelhető óriás létránkat, és kezdődhetett a függönymosás. De ha már nagytextilekkel bajmolódom, a kanapét is kimosom, hát nem? Hát de. (Nekünk egy olyan kakaóbiztos van, aminek évszakonként mosógépbe kerül a huzata – és hihetetlen módon még mindig hasonlít lánykori önmagára.)

Nem tudtam, mi hiányzik még a teljes őrülethez, de aztán szerencsére eszembe jutott valami.  Túl hosszú ideje tervezek a mosdópult alá egy szekrényt, és most, a végkimerülés határán, remegő kezekkel, éhesen és csapzottan belém nyilalt a teljes bizonyosság: ennél ragyogóbb alkalom már sosem lesz, hogy ezt az idült interioritisz defektiszt orvosoljam! Gyors kutakodás a neten, az Ikea nyert, mert ott van pont jó méretű és normális árú darab, ráadásul azonnal elérhető, szóval kocsiba be, Örsre ki. Otthon fúrógépet elő, összeszereltem a szekrényt, belepakoltam az odavalókat, de persze akkor már a fürdőben is selejtezés, és ez még mindig ugyanaz a 24 óra.

Egész nap csak etettem a bennem élő kotlóst, aki sötét estére végre jól is lakott – végeztem, kész a fészek, amit csúnyán elhanyagoltunk, felé sem gondoltunk az elmúlt hónapokban! A többi tyúkólban azért nem mutogatnám, látom ám, hogy kilóg egy-két szalmaszál, fel kellene újítani ezt (kb. az összes antik és retró bútorunkat), át kellene szervezni azt (a könyvespolcunkat), és le kellene cserélni amazt (mondjuk a komplett konyhát, mert 6 éve volt teljes felújítás, és akkor a laminált pultra vágytunk büdzséileg). Mégis, mindezek ellenére és számomra is meglepő módon végül eljött az a pillanat, amikor le tudtam tenni a festőhengert meg a fúrógépet. Este a Balatonra tartó vonaton egy szakvélemény megírása és egy tervrajz pofozgatása közben még kiválasztottam és megrendeltem a mosdópult alá kerülő új szekrényt takaró textilt, és elégedetlenül szisszentem fel, mikor rájöttem, hogy a hozzá való karnist már nem tudtam aznap megvenni a Bauhausban; hiába, még van hova fejlődni time management-ben. A lényeg, hogy kezdődhet a szeptember, induljon a banzáj – a ház már nem fog szétesni!

(Ezzel a poszttal szeretnék virtuálisan, de annál melegebben kezet rázni minden anyatársammal: kitartást és erőt kívánok nektek a tanévkezdéshez!)

Nyitókép: Monica Geller és padlócsiszológép, forrás itt.

Facebook Comments